A mi Józsefvárosunk

532. Az egykori Szeszgyár

2016. július 20. - Amijo

A kitáblázott, ámde nem létező, sőt el sem kezdődött Szeszgyár utcai meghosszabbítással kapcsolatban több helyen, többször szóba került a Diószegi és a Kőris utca sarkán egykor álló Szeszgyár. Lássuk, mit tudunk róla, már ha egyáltalán tudunk valamit…

***

Schődel Ferenc 1853-ban alapított (más forrás szerint Aranyvári József, 1852) kisméretű ipari szeszgyárat az Örömvölgy utca 8. szám alatti, akkor már álló egyemeletes épületben (ma Diószegi utca). Ezt a gyárat vette meg Schedl Károly, tőle 1870 januárjában Krausz Mayer* előbb kibérelte, majd megvásárolta az üzemet, melyet azonnal egy élesztőgyárral bővített ki, a moslékkal pedig ökröket hizlalt. Megjegyzendő, hogy a Szesz- és Élesztőgyár volt a legelső Magyarországon, ahol alkohol előállítása mellett élesztőt is gyártottak.

szeszgyar1880.jpg

Krausz Mayer és fiai Szeszgyára

Az üzem ezt követően – az 1880-as évektől – Krausz Mayer és fiai cég tulajdonába ment át. Krausz Izidorék a 2321.70 négyszögölös területen 1905-1911 között újabb épületeket emeltettek, vagy a gyártás céljaira átalakítottak. A gyár hátsó részén nagy kiterjedésű műhelyek (kádár-, bodnár- és rézműves műhely) húzódtak, mellette két oldalt ló- és ököristállókat alakítottak ki. Az épület első részében az irodahelyiségek mellett működött a vegyészeti laboratórium, szomszédságában gabonaraktárak álltak.

Krausz ebben az időszakban – jó gazdasági érzékkel – sok malom részvénytöbbségét is megszerezte, a későbbi években a nagyváradi Moskovits szeszgyárossal kooperálva megalapították a Krausz-Moskovits Egyesült Ipartelep Rt.-ot. A gyártott termékek számát jelentősen növelték: denaturált, víztelen szeszt, ételecetet, likőröket, gyümölcspálinkát és konyakot, növényvédő szereket, különleges oldószereket, butanolt és egyéb termékeket gyártottak. Pakson bor és gyümölcsszeszfőzdét, valamint konzervgyárat létesítettek.

szeszgyar1998-4.jpg

szeszgyar1998-3.jpg

(Fotók: viztorony.hu)

A szeszgyárat 1948 után államosították, 1963-ban a Szeszipari Országos Vállalat központjaként működött majd a rendszerváltás idején megszűnt. A gyárat 1990-es évek közepén kezdték el lebontani, 1998 novemberében – mint erről a viztorony.hu tudósít – robbantották fel a gyár 52 méteres ipari kéményét és 28 méter magas vasbeton víztornyát.

szeszgyar2016.jpg

szeszgyar2016a.jpg

Az egykori gyár területe – a mindenhová kibiggyesztett újjáépülős táblácskák ellenére – azóta is rommező a Diószegi és a Kőris utca sarkán…

*Krausz Mayer a Wikipédiában

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr338903878

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása