A mi Józsefvárosunk

524. Testületi nyár… (3)

2016. június 23. - Amijo

S akkor eljött a képviselő-testületi nyár… - Beszámoló a Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. június 2-ai üléséről

Harmadik fejezet – Válasz jött

testuleti2016-1.jpg

Mint az már előző részből kiderült, a testületi ülés végén feltettem négy képviselői kérdést, akkor ezek közül háromra írásban ígértek választ. A három kérdés röviden ez volt:

  1. Miután a TÉR-KÖZ pályázaton beterjesztett módosító indítványomat arra hivatkozva szavazták le, hogy más forrásból kerül sor a Corvin-negyed sétányon kívüli utcáinak felújítására, így megkérdeztem, hogy e feladatok megoldása miből várható.
  2. A bérlakás ellenőrzésről és annak eredményéről részletes tájékoztatást kértem, mert a legutóbbi kérdésemre (amelyet a fekete albérletek felderítése kapcsán tettem fel) egy kicsit lerázó jellegű választ kaptam, a fennálló jogi helyzetről.
  3. A tavaszi kéményellenőrzések nyomán megkérdeztem, hogy mikor és hogyan tervezi a JGK az önkormányzati bérházak azon kéményeit felújítani, ahol ezt az ellenőrök szükségesnek találták.

A három kérdésből kettőre meg is érkezett az írott válasz Szervezési és Képviselői Irodától:

  1. az önkormányzati tulajdonban álló bérlakások ellenőrzésére vonatkozóan,
  2. valamint az önkormányzati tulajdonban lévő lakások, helyiségek kéményellenőrzésével kapcsolatosan.

Komássy Ákos, önkormányzati képviselő

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr848835254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

putyi8 2016.06.27. 18:43:06

Komoly kérdés sablonos válasz az onkormányzati bérlemények ellenőrzéséről . A lényeg a szokásos 1400 bérlemény ellenőrzése meg volt.Részletes leirás majd az azt kovető kérésnek megfelelően. A másik nagy téma a kéményellenőrzés-mi van az ures bérlemény és ures helyiség kémény ellenőrzésével mert sok esetben tobb cimet adnak meg ők folyamatosan végig járják a keruletet s nem várnak sokszor arra hogy a JGK dolgozoja végig megy ----vagyis ha nem sikerul az ellenőrzés felszolitás a cégnek a sikertelen ellenőrzésről----ez kb 3 évvel ezelőtti tapasztalat most hogy torténik
süti beállítások módosítása