A mi Józsefvárosunk

514. Nemzeti tanú

2016. május 27. - Amijo

1989-ben ismertem meg Soros Györgyöt. Egy ismerősöm, aki a kollégiumban lakott, mutatta be nekem, mint a kivándorolt Amerikait, akinek társaival együtt a szocializmus felbomlására van szüksége. Akkor még nem sejtettem, hogy a háttérhatalom beépített embere és az imperialisták titkos ügynöke. (via - akurvaanyadatbuttersofficial)

orban1990.jpg

Megdöbbenéssel figyeljük mind a Soros Alapítványt, mind pedig Soros György személyét az utóbbi időben ért nemtelen támadásokat. A fiatal nemzedék és a szakkollégiumi mozgalom támogatásával aktívan járult hozzá egy szabadabb és nyitottabb szellemi légkör kialakulásához Magyarországon. Látva a felsőoktatás szorult helyzetét, úgy gondoljuk, hogy az újabb nemzedékeknek is szükségük lesz arra az önzetlen támogatásra, amelyet a Soros Alapítvány remélhetőleg a jövőben is nyújtani fog. Tiltakozunk az Alapítvány politikai csatározásokba történő bevonása ellen (A Fiatal Demokraták Szövetségének nyilatkozata  -  1992. szeptember 28.)

A fenti közleménnyel utasította el a magyar jobboldalon már akkor is rutinszerűen űzött „sorosozást” a Fidesz 1992-ben. Változnak az idők…

Orbán Viktor 1988 áprilisától a Soros Alapítvány pénzéből gründolt Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa volt, 1989 szeptemberétől pedig az alapítvány ösztöndíjával az oxfordi Pembroke College-ben az angol liberális filozófia történetét tanulmányozta. Soros-ösztöndíjjal tanult az Oxfordi Egyetemen 1986/87-ben Szájer József, a Fidesz EP-képviselője. Németh Zsolt volt külügyi államtitkár 1988–89-ben ugyancsak ösztöndíjasként politikaelméletet hallgatott az oxfordi St. Antony's College-ban. Kövér László 1987/1988 között kutathatta Soros-ösztöndíjjal a közép-európai társadalmi mozgalmakat. ­Deutsch Tamás a részben Magyarországon, részben Angliában működő, kifejezetten a Fidesz és az SZDSZ ifjú reménységei számára szervezett hat hónapos „menedzseriskola” hallgatója volt 1989-ben. Kovács Zoltán kormányszóvivő 1994 és 1995 között Soros-ösztöndíjjal Oxfordban a The Queen's College-ban tanult.

***

Tulajdonképpen a Sorosnak köszönhetjük a Fideszt, ha ő nem lett volna, akkor Orbán lassan átvenné a családi kőbányát, Áder már pár éve odaért volna a Fővárosi Önkor- mányzati lakásügyi főosztályának vezetői székébe, Kövér valamilyen jobboldali Dániel Péter lenne, mínusz izraeli dobbantási lehetőség (vagyis ő lenne a Morvai Krisztina), a Deutsch Tamás pedig lopott műszaki cikkekkel orgazdázna a hetedik kerületben.  (via - treszi)

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr688753016

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása