A mi Józsefvárosunk

508. A testületi margójára

2016. május 08. - Amijo

A képviselői kérdések során, a Komássy Ákos által fölvetett – több lakosra is hivatkozott – "fekete albérletekkel" kapcsolatos írásos válasz ügyében érdeklődnék. S miután ez ügyben – beleértve a sokszor "leelmúltnyolcévesezett" előző vezetést is – úgy jó tizenöt éve nem sikerült tisztességes, a valós helyzetet szakszerűen feltáró feleletet kapni, úgy vélem, nem ártana a szóban forgó választ egy tágabb, a lakossági tapasztalatokat is magában foglaló körre is kiterjesztve, nyílt vitára bocsátani.

kalvaria10-3.jpg

Itt is leszögezem ugyanis, h az újabb, némely ellenzéki erők által is támogatott civil kezdeményezések valamiért óvakodnak e kérdés szakszerű kifejtésétől, s a bérházügy komplex kérdéskörét egyedül a többnyire lakbérhátralék miatt kilakoltatásra várók ügyével azonosítják. A problémakör mibenléte ugyanis – melynek szakszerű kivizsgálását évek óta (mindhiába) javasoljuk az épp aktuális képviselői karnak, s melyet itt most a "fekete albérletekre" leszűkítve vetett föl Ákos – egy csöppet azért bonyolultabb, mint a kiterjedt, illegális bérbeadás ügye.

Az ezekre vonatkozó hivatalosan közzé tett adatok ugyanis, sem a múltban, sem most, nem adtak valósághű képet a hivatalos bérlemény-ellenőrzés során soha fel nem tárt valódi hiányosságokról, és félő, hogy a kizárólag erre koncentrált válasz is a szokásos, a tényleges valósághoz közenincs képet fest a lakások bérlői birtokviszonyait illetően. Világosan kéne már egyszer látni a legképtelenebb, a vagyonkezelő által legitimált "befogadói nyilatkozatoktól" kezdve, a nyílt, semmivel sem igazolható, valójában (hamis) szomszédsági tanúsággal igazolt "örökösödési jogon" át, az egyszerű, "szokásjogon legitimált" törvénytelen ott-lakásig, még számos, a képtelennél képtelenebb "lakhatási jogállások" által jellemezhető bérlakáshelyzetet illetően.

koris8-2.jpg

S ebben a feltárási folyamatban, persze nemcsak az áttekinthetetlen bérlakásügyi káoszról, de az illetékeseknek arról a mérhetetlen felelőtlen hozzáállásáról is beszélni kéne végre, mely még a tanácsi rendszerből örökölt "államszocialista" reflexektől vezéreltetve, a mai, "új etatista" vezetéssel összefonódva, a jelenlegi örvénybe navigálta az amúgy is nyomorközeli önkormányzati bérlakhatás hajóját.

Ebből a válságból csak egy, a lakhatás körülményeire és az épített állagra egyaránt valós adatokkal szolgáló, a teljes helyiség-állományra kiterjedő szakszerű felmérés vezetheti ki a humanitárius katasztrófa szélére sodródott ök-i bérlakás-rendszert. Egy olyan felmérés, mely - azon túl, hogy végre hű és szakszerű képet fest az üres- és diszfunkcionálisan használt lakásokról - egy korszerű szociális- és jogelvekre alapozott megoldástervezettel képes előállni. (Megjegyzés: egy ilyet - képviselő-testületi és polgármesteri jóváhagyással - már mi is letettünk az asztalra, melyet aztán az akkori vagyonkezelőnek, a Rév8 szíves segédletével, sikerült tökéletesen elsinkófálnia.)

És akkor már nincs is más hátra, mint hozzáfogni egy hatékony állagvédelmi szisztéma kidolgozásához, mellyel párhuzamosan csak a végletekig leromlott közegészségügyi helyzet rendezését kell előkészíteni. E két utóbbi ugyanis összefügg az új, korszerű jogi- és szociális elvek szerint újraszervezett lakhatási struktúra kidolgozásával, mely a már említett elvek szerint megújított pályázati rendszer kidolgozásának elengedhetetlen alapfeltétele. Minden harcos érdekvédelmet ugyanis – legyen az civil vagy akár nem-civil indíttatású – csak egy jogilag-szociálisan rendezett bérlakás-struktúra létrehozása és tartós életben tartása esetén lehet/érdemes működtetni.

Enélkül ugyanis, minden harcos jószolgálati igyekezet annyit ér, mint lyukas rostával ecetes bort merni, feneketlen hordóba...

Budaházy Gusztáv
(május 5-én, az előző, Testületi ülés volt (10) c. poszthoz szólva)

***

De hogy ma se maradjunk vidámság meg jó hír nélkül: Orbán Gáspár miatt ment neki a Heti Válasz főszerkesztőjének Kocsis Máté – írta még pénteken a HVG. A mi ragyogó, helyi kis csillagunkról – no és a fenti hírről – meg a Kolozsvári Szalonna írta fb-oldalán a következőket: Kocsis Máté aki régóta nem nyalta nyilvánosan ura és parancsolója hátsóját, ma kötelességének érezte kiakadni azon, hogy a Heti Válasz című baráti médiaorgánum címlapra merészelte rakni Orbán Gáspárt. Szegény Kocsis, már nem tudta, hogy hívja fel magára a figyelmet, vagy tényleg ennyire betegek ezek a szervilitástól agyonnyomorított emberek?

Hát ennyi. További szép napot.

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr38696140

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

koszorumagdolna 2016.05.08. 19:56:13

Az állatvédők nevében én is csak megerősíthetem, h a "Kolozsvári Szalonna" fentebb idézett - többek közt a hű fidesz-vazallusokról és a miniszterelnök úr egy szem fiacskájáról szóló - cikkében szereplő urak egyike sem hasonlít az ott illusztrációképp(?) megjelenített szőrös kis állathoz, melyről szemmel láthatóan megállapítható, h semmiféle fogyatékosságban nem szenved...
süti beállítások módosítása