A mi Józsefvárosunk

505. Nem habostorta

2016. április 29. - LaMaa

"… nagyon úgy tűnik, hogy mindenki össze-vissza beszél, és így – lássuk be – elég nehéz lesz megvédeni akár az Orczy-kerti, akár a Városligeti fákat vagy akár bármi mást.”

Nem bizony, nem az. Innentől nincs tovább tohuvabohu, összevissza beszéd, egyszerű ez az egész, tessék szépen tovább sétálni, látnivaló itten nincsen semmise. Fák, virágok, fény, piros szalag és Tóth Csaba, a zuglói szocik nyilatkozatban korrigáltak – mondják – és ahogy az MSZP vezetése, ők sem támogatják a Liget-projektet. Aha.

toth_liget1.jpg

Tegnap rendkívüli testületi ülés volt Zuglóban, egy napirenddel, melyet a fideszes Rozgonyi Zoltán terjesztett be, és amelyet a polgármesterrel szemben fideszes és MSZP-s szavazatokkal megint átvertek a képviselő-testületen. (Ami senkit nem lepett meg ugye, főleg az MSZP fővárosi vezetése által beígért, ámde villámgyorsan elhalt fegyelmi eljárás ismeretében.) Így aztán Karácsony Gergely a múlt héten tök feleslegesen vétózta meg a határozatot, marad az a javaslat, amely együttműködésre kötelezi az önkormányzatot a projekt megvalósításában és kommunikációjában.

Mikor egy polgármester úgy látja, hogy az elfogadott döntés sérti az önkormányzat érdekeit, akkor egy alkalommal vétózhat, vagyis kezdeményezheti az ügy ismételt megtárgyalását. Miután Karácsony a múlt héten ezt meglépte, csütörtökön a szocialisták szinte ugyanazzal a javaslattal álltak elő, amiben arra kötelezik az önkormányzatot, hogy működjön együtt a Városliget Zrt-vel és támogassa Liget Budapest projekt megvalósítását. (444.hu)

Karácsony Gergely szerint ugyan vétója nyomán a képviselő-testület mégsem támogatja a Liget Budapest beruházást, de az MSZP és Fidesz helyi frakciója szerint arról hoztak határozatot csütörtökön, hogy bizonyos feltételekkel, de támogassák azt.

Íme az elfogadott szöveg:

...testület folyamatosan tájékozódva, a megfelelő információk birtokában támogatja a Városligetnek mint kiemelt közparknak a Liget Budapest projekt keretében történő megújítását, fejlesztését mindaddig, míg az a Városligeti Építési Szabályzatnak megfelelően, a parki funkciók fenntartásával és megújításával, a környezet minőségének javításával, a zöldfelület növelésével történik meg, továbbá mindaddig, míg a Városliget Zrt. a megállapodásban rögzített vállalásait maradéktalanul teljesíti.

Április 25-én Tóth Csaba, Zugló országgyűlési képviselőjének interjúja a Klubrádió Esti gyors c. műsorában Városliget körül kialakult helyzetről.

És igaz, hogy az együttműködésért cserébe az MSZP elvárna bizonyos feltételeket is, de ezek nem fogják megrengetni az ingatlanfejlesztők terveit. Azon túl, hogy felújíttatnak még három kisebb, kerületi parkot és beköltöztetnek két helytörténeti gyűjteményt a Ligetbe, szinte csak olyan ötleteket dobtak be, amelyek Baán Lászlóék tervei között alapból szerepeltek. Így ezt győzelemnek beállítani nagyjából olyan, mintha egy 10 milliós ország vezetője azt képzelné magáról, hogy egyedül diktálja a tempót az Európai Uniónak – írja még minderről a 444.hu. Tessék elolvasni a teljes írást, nem vidám, de hát ugye A tanú és Virág elvtárs óta mindannyian tudjuk: az élet nem habostorta.

Sem Pelikánnak, sem nekünk.

P.s.: Mert ugye "a Városliget nemcsak Zuglóé – minden budapestié”. Nem is értem, hogy a civilek miért is utálják annyira a politikusokat meg a pártokat…

LaMa

***

Tegnapelőtt, április 27-én tisztújítás volt, a Magyar Szocialista Párt - Budapesti Területi Szövetség - Józsefvárosi Szervezete új elnököt választott Veres Gábor személyében. Elnökségi tagok: Badi Erika, Barabás József, Camara-Bereczki Ferenc Miklós, Czeglédy Ádám, Komássy Ákos.  Hajrá Józsefváros! Hajrá MSZP! (CBFM)

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr888673516

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása