A mi Józsefvárosunk

398. Mélymagyar (1)

2015. július 18. - Amijo

01.jpgEgyre mélyebben, egyre mélyebbre.

Miközben mi itt a viharkárok körül jártuk tojástáncunkat, ne felejtkezzünk már meg szeretett polgármesterünkről se, illetve az általa vezetett önkiről és annak legújabb gyűlölet-kampányáról se. Megjegyzendő, hogy dr. Kocsis Máté már korábban is értekezett menekült-ügyben s mostanra úgy látszik kiforrott benne a gondolat és a megoldást is megtalálta.

Kezdjük azzal, hogy még a hét elején az önkormi a honlapján uszított egy önfeledtet a menekültek ellen, méghozzá nem is akárhogy: “Az illegális bevándorlók növekvő száma miatt kialakuló egyre súlyosabb helyzet Józsefvárosban is érezteti a hatását. A migránsok sokszor nem tartják be a közösségi együttélés szabályait, hangoskodnak, szemetelnek, csoportokba verődve viselkedésükkel gyakran félelmet keltenek.” A válasz pedig ugye most sem lehet más, mint “célirányos idegenrendészeti ellenőrzések elrendelése.”

menekult_jozsi1.jpg

(fotó: jozsefvaros.hu)

Aztán csütörtökön tényleg folytatták (Idegenrendészeti ellenőrzést tartott a közterület- felügyelet és a rendőrség), ha úgy tetszik fokozták: …a kerületi önkormányzat a keddi mocsok cikke után már ma tolja az újabbat … a lényeg, hogy a menekültek "italoznak, hangoskodnak és szemétkupacokat hagynak maguk mögött". Lesz folytatása a gyűlöletsorozatnak, mert "az önkormányzat a növekvő lakossági panaszok miatt a rendőrséggel karöltve heti rendszerességgel idegenrendészeti razziákba kezdett". (via – Virág Tamás)

És péntekre jött a címadó csúcs, az Echo Tv Mélymagyar című műsorában Kocsis Máté Bayer Zsolt vendége volt. Ebből a beszélgetésből álljon most itt a legvégén egy részlet, melyben ez a derék, érzékeny fiatalember (aki nem mellékesen a mi kerületünk polgármestere) kifejti a menekültekkel kapcsolatos gondolatait:

“Itt alapvetően territoriális ösztönökről van szó. Ez a mi hazánk, a mi országunk, szeretjük, sokat dolgozunk érte. Természetesen idejöhet mindenki jó szándékkal, volt erre példa Fejér megyében, a görögökkel. Tehát Magyarországnak van ebben gyakorlata. A magyar ember, jófej nép vagyunk, de nem erről van már szó. Megy a vicceskedés most az interneten, hogy például Teller Ede is bevándorló volt, csakhogy akik ülnek a hajón, azok nem Teller Edék.”

***

És ha már az elején szóba került a vihar: olvasó-tudósítónk írja, hogy a Nagyfuvaros utcában a vihar óta, azaz több mint egy hete nincs közvilágítás. Bejelentés megtörtént. Mit gondoltok, ezután mit tehetnek a környékbeli lakosok: oszoljanak, nincs semmi különös? (via - 8ker, tegnap, 8:00)

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr47637708

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása