A mi Józsefvárosunk

346. Százéves házak 2015.

2015. március 30. - LaMaa

Az idén megrendezésre kerülő ötödik Budapest100 szervezőcsapata ismét várja az érdeklődőket, merthogy idén is lesz Budapest100. Az OSA Archívum ötlete alapján a Kortárs Építészeti Központ Alapítvány (KÉK) szervezésében megvalósuló fővárosi programot 2015. április 18-19-én tartják. A programsorozat az adott évben centenáriumukat ünneplő épületeket mutatja be a látogatóknak. Az akció híreit és a csatlakozás feltételeit a www.budapest100.hu oldalon lehet olvasni.

baross98-2.jpg

Bár ebben az évben már nem csak az 1915-ben épült házakat ünnepli a Budapest100 sorozat, hanem az esemény ötödik évfordulójához kapcsolódva az 1911-1914 között épült házak, műemlékek és építmények csatlakozására is számítanak a szervezők, mi – csakúgy mint tavaly – idén is megpróbáltuk összeállítottuk azoknak a házaknak a listáját, melyek Józsefvárosban idén lesznek 100 évesek. Ismerkedjünk meg velük!

    Az azonban kissé furcsa (vagy érdekes?), hogy bár 11 ilyen házat találtunk, és ezek közül azonban nyolc (!) már tavaly, 2014-ben szerepelt a 100 éves összeállításunkban. Tehát vagy ez van, vagy valamit nagyon elnéztünk, amikor Déry Attila építészettörténész a kerület épületeiről írt monográfiája alapján csak három házat tudtunk összeszedni. Ha valaki még tud ünneplendő épületről, szóljon…

    ***

    A brit Guardian 2013-ben egy cikkében beválogatta a Budapest100-at a kontinens legérdekesebb programjai közé, valamint ugyanebben az évben a hamburgi Lebendige Stadt Stiftung (Élő Város Alapítvány) által kiírt pályázaton Európa különböző városaiból benyújtott 631 pályázat közül egyedüli külföldiként került az első ötbe, majd kiérdemelte A legszebb városi ünnep címet. Tavaly, 2014-ben az Önkéntes Központ Alapítvány szakmai zsűrije az Év Önkéntes Programjává választotta a Budapest100-at.

    A bejegyzés trackback címe:

    https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr757320504

    Kommentek:

    A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

    Nincsenek hozzászólások.
    süti beállítások módosítása