A mi Józsefvárosunk

324. Virág nyílott 5.

2015. február 19. - Amijo

02.jpgMa megint izgalmas, nagy napra ébredtünk, Virág Tamás a fészbukon ismét „élő” közvetített a kerületi testületi ülésről. Így aztán lassanként már itt nálunk is megszokottá válik, hogy a ”hivatalos” testületi beszámoló előtt (vagy helyett?) ő írja meg szubjektív tapasztalatait a népnek. Nekünk bejött a műsor, remélhetőleg  ha csak így közvetve is  ismét nagy-nagy örömöt szerzünk a Nyájas Olvasónak a közvetítés közvetítésével.

Tehát hölgyek, urak, amíg megérkezik hozzánk a „hivatalos” beszámoló ugyanerről, addig tessék szíves lenni ezt olvasni. (De az igazán ínyencek élőben is nézhették az interneten…)

***

Virág Tamás - 2015. február 19. 7.56

Itt 8.20-kor még nincs 8 óra. Várunk türelmesen. Fél kilencre megjött a polgi, kezdődhet. Ciki ennyit késni. Azt sem mondja, hogy "bocs".

Komássy Ákos kéri, hogy a Bárkáról ne zárt ülésen tárgyaljanak, elhajtják az önkormányzat gazdasági érdekei miatt, pontosabban mert kiderülnének a szállítói tartozások. Erőss Gábor újra felhozza a korábbi javaslatát a fizetős utak hatástanulmányáról, illetve kifogásolja, hogy a segélyezési rendelet sürgősséggel került fel. Semmi válasz nem érkezik. Ezt követően zárt ülés, majd szünet, szóval 9 óráig nem történt semmi.

testuleti_20150122-2.jpg

Végül a Bárka részben nyilvános téma lett. Komássy javasolt valamit, amit sem a polgármester, sem jelen jegyzet írója nem értett. Majd a jegyzőkönyvből. Jakabfy Tamás a kiemelt színház minősítésének megvonásáról érdeklődik, meg hogy miért nem volt Bárka-pályázat egy éve." Kocsis válaszként hosszan mondja a személyeskedő semmit. Végül mindenki elfogadta az előterjesztést.

Tavalyi költségvetés módosítása elfogadva, idei költségvetés: működési és felhalmozási oldalon is tartalékképzés lesz, összesen 500 millió Ft. Lesz ötéves gazdasági program, arra kell ez a pénz. A Corvin sétány befejezésére a két év alatt egymilliárd megy, betervezték a Bárkát, és így tovább.

Jakabfy sok tételre vonatkozó részletes kérdést tesz fel. Kissé összevissza érkeznek a válaszok, sok szám szerepel bennük, érthetetlen, jegyzetelhetetlen. (Hát egy valós költségvetési vita biztos nem olyan, hogy 10-20-100 milliók egy-egy mondatot érdemelnek pro és kontra.) Kocsis válaszából kiderül, hogy a Bárkára szánt 150 millát szeretnék megkapni az államtól, és akkor abból is házakat újítanak fel.

Erőss Gábor szerint alultervezett a költségvetés, ő év végére négymilliárd maradvánnyal számol. Arról is beszél, milyen rossz, hogy az előterjesztés mellékleteiben nem lehet rákeresni semmire. Kocsis szerint kereshető, szerintem sem az, végül kiderült, hogy képviselők megkaphatják excel-ben, ha kérik. Lehet, hogy mindenki másra gondol, amikor a "kereshetőségről" beszél. Erőss Gábor konkrét módosítási javaslatokat sorol, majd Jakabfy is. Személyeskedő és/vagy színvonaltalan válaszok, nincs mit lejegyezni, de ennek az egész vitának így nincs értelme. Viszont legalább sokáig tart.

Pintér Attila is javaslatokat tesz, ennek részeként felvezeti a fidesznek egy későbbi napirendhez, hogy jól meg kéne válogatni, ki is kap bármilyen segélyt, bűnözőnek semmit, és hogy kell a rendőrségi együttműködés. Általános derültséget okozott az életmódtanácsa, miszerint ha nem drogoznának a lakosok, nőne az élettartam. Kocsis szerint a hajléktalanok rövidebb élettartama rontja le a kerületi átlagot. (Ezek szerint viszont drogozni biztonságos?) A "kerület népe" több mint 3,5 milliárddal tartozik az önkormányzatnak. Elmondja azt is, hogy a segélyeseknek "jól kell viselkedniük", dolgoznak azon, hogy ez az elvi álláspont beépüljön a jogszabályokba.

Vörös Tamás szerint a KLIK támogatása növeli a várható élettartamot. Tényleg. Kocsis megunta a már kétórás vitát, pörgetne kicsit rajta, már bele is kakukkol a képviselőkbe. Végül Erőss Gábor javaslatát a civil keret megtízszerezésére a polgármester befogadta, a többit nem. Nagy meglepetésre a testület sem fogadta el a többit, aztán szavazási zavar jött, de a polgi rendet vágott. A rendeletet a fideszes többség elfogadta. 15 perc szünet jön.

Kommunális adó módosítása a következő pont, előjöttek korábbi értelmezési problémák (elég rémesen van az egész megfogalmazva, a képviselők sem értik, mikor kinek kell fizetni), majd átment a javaslat.

Galéria negyed koncepció hamar elfogadva (közben kiderül, hogy a Népszínház utca tematikus utca lesz), MÁV-telepi előterjesztés szintén, Corvin köz parkolásának változása is. Közösségi házak közszolgáltatási szerződés egy perc alatt megszavazva, átalakulása is. Beindult a szavazógép, alig tudom követni ezt a rohanást.

Települési támogatásos rendelettervezet, amit a bizottságok nem tárgyaltak, előterjesztőként részben más hangzott el, mint a papíron írva vagyon. Nem jó indítás:-) Erőss Gábor kezd, a korábban komolyságot kérő polgármester, lekakukkolja ("időt" jelez), úgyhogy nem fejezheti be. Választ azért kap. Komássy rendőrállamozik, gondolat-rendőrségezik, idővel lekakkulták őt is. Kocsis szerint ez csupán egy szociális rendelet, majd értelmez: vannak az önkormányzatnál régóta jól dolgozó szociális szakemberek, akiknek bevonása fontos. Ezen kívül a valóban rászorulók gyakran nincsenek tisztában azzal, hogy mire jogosultak, míg mások nem szorulnak rá, de felveszik a segélyt. A terepjárós segélyért járás létező dolog, itt a nagy alkalom, hogy ezt a kérdést elrendezze az önkormányzat.

Erőss Gábor javasolja a normatív lakásfenntartási támogatás bevezetését, és elég részletesen belemegy a kritikába. Kéri, hogy a koncepció szellemisége változzon meg. Kocsis azt mondja, ebben nem partner. Valami olyasmi is elhangzik, bár szó szerint nem így, hogy "aki rászorult, az utalványért is bejön". Pintér Attila örül annak, hogy a rend fele mozdul a kerület, szerinte "előre a természetbeni támogatások fele". Úgy tűnik, a készpénzt megpróbálják teljesen minimalizálni.

A terv szerint az igényre környezettanulmány készül, aztán egy grémium fog dönteni, az neki tetszik, az meg nem, hogy a bűnügyi nyilvántartásban szereplők kizárása nem szerepel a rendeletben. Szeretné, ha önkéntes munka lenne a segély "ellentételezése". Kocsis szerint a szándék megvan a bűnügyi nyilvántartás figyelembe vételére, de még jogszabályi, adatvédelmi problémákkal küzdenek. "A közösség támogatását elveszíti, aki szándékos bűncselekményt követ el." Erről még tavasszal szó lesz. Jakabfynak is gondja van több részével.

Hát lassan lemerül a laptopom, talán annyi fontos lehet még, hogy az utolsó napirendi pontnál (eddig) az előterjesztők közül senki nem beszélt, a polgármester és a jegyző állja a sarat, kívülről erősen segít nekik Pintér Attila a jobbikból.

Mára ennyi.

***

Virág Tamás 2015. február 19. 14.00: Kocsis Máté szerint kell egy lelkiállapot ahhoz, hogy valaki belenézzen egy NAV-adatbázisba, ahol észrevegye, két képviselőnek nyilván- tartott adótartozása van, és ő még nem került ebbe az állapotba. Előtte fél órával hosszan érvel amellett, hogy a segélynél nézzenek bűnügyi nyilvántartást. Közpénz-ellenőrzés rugalmasan. Remek ember. (Mindkét képviselő adminisztrációs hibát emlegetett, de nem is ez a fontos.)

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr457190111

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása