A mi Józsefvárosunk

312. Teleki tér 5.

2015. január 27. - LaMaa

07.jpgLassan közeledünk a tavaly centenáriumukat ünneplő házak listájának végéhez, már csak pár ház maradt hátra. Ilyen ez a Déry Attila építészet- történész monográfiája szerint 1914 körül (más forrás 1911-et, ill. 1913-at említ) épült ötemeletes, szecessziós jegyeket hordozó premodern lakóház is a Szerdahelyi utca (Szerdahelyi u. 20.) és a Teleki tér sarkán. Tervező- jéről és építőjéről nem őriz adatot a Fővárosi Levéltár.

Pár éve (2009-ben) a 45 lakásos társasház még igencsak siralmas képet mutatott. A vakolathiányos, hámló  homlokzatán gyakorlatilag az összes díszítmény sérül volt és a házon belül sem volt jobb a helyzet.

teleki5-1.jpg

Mára a Teleki térrel együtt ez a épület is eléggé látványos a változáson ment át, 2013-ban a Magdolna Negyed program során a külső-belső homlokzat teljes felújításra került.

teleki5-3.jpg

teleki5-2.jpg

Csakúgy, mint a Teleki László tér 3. szám alatti lakóház, 1944-ben csillagos ház volt ez is. Ami talán még érdekes lehet, helyén eredetileg előbb – ekkor még a Tavaszmező utca 38. címen – egy 1853-ban Senger András építette földszintes lakóház állt, ezt 1869-ben szintén Senger tervei szerint tovább bővítették.

LaMa

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr637118363

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása