A mi Józsefvárosunk

243. Blogmocsok

2014. október 04. - SziliBalazs

02.jpgBetértem a kedvenc kínai büfémbe, ahol a kiszolgálólány a szokásosnál is szélesebb mosollyal köszönt rám, és újságolta: - Olvastam rólad internet! Neked ment tönkre Kft! Megbeszéltük, hogy nem kell mindent elhinni, főleg kampány idején! Ebéd után a szokásos kitelepülés volt a program. Néhány vállveregetős, drukkoló, „hajtsák végre el ezeket!” jellegű biztatás után, egy hölgy lépett hozzám.

Együttérzően rám nézett, és így szólt: - Nagyon sajnálom, hogy tönkrement a vállalkozása! Maga egy segítőkész ember, nem magának való az érzéketlen üzleti világ! Rendkívül furán éreztem magam, lévén soha nem volt semmilyen vállalkozásom. Valóban a szociális munka területe messze esik az üzleti élettől, meg sem próbálnék átnyergelni.

fuck_you.jpg

Megjelent egy új FIDESZ-blog, amely minden képviselőjelöltünkről ír valami "szenzációt”. Jelentős bűneinket leplezik le, van, amelyikünk izzad, más meg szép, ebből következik, hogy buta. Némelyikünk agyát maga a pápai patás fertőzte meg, hiszen tagja a Falus Ferenc győzhet csoportnak. Akad, aki egyenesen túl képezte magát, de csak kompenzációként, mert gyerekkorában elvették az uzsonnáját. A bűnlajstrom tartalmaz rendőr anyukát, emberek helyett cicákkal foglalatoskodást, politikai tartalom helyett vasúti mozdonyok facebookos megosztását, faipari egyetemi végzettséget, borosüveggel történő fényképezkedést.

Az is szörnyű, ha valaki Molnár Gyula támogató klubjának tagja, hiszen a Gyula ügyletei gyanúsak! Ez igaz is, a Tanú című filmből, Virág elvtárstól tudjuk, hogy az a gyanús, aki nem gyanús! A FIDESZ talpnyalójának az is szemet szúr, hogy hithű MSZP-s miért lájkol Bajnait. Milyen megható, hogy aggódnak a fijjuk az MSZP-s elkötelezettségünkért. Csapatunk ellen érdemi negatív kampányt nem tudnak felmutatni, csak ócska bóvlikat sikerült összekaparniuk, a választói bizalmat ezzel a silány próbálkozással nem lehet megtörni!

Próbáltam kitalálni, hogyan születhet egy ilyen blog:

-        Meg van már az anyag a Sziliről?
-        Nem, sajnos semmit sem találunk, pedig nagy erőkkel nyomozunk.
-        Az nem lehet! Keressétek jobban! Csak csinált valamit, aminek nyoma van! Biztos rúgott már be a Szigeten…
-        Elég nehéz eset. Nem iszik alkoholt.
-        Van valami gyereke! Nem lopott rágógumit még soha? Tessék megnézni az aktákat!
-        Nem, teljesen tiszta.
-        Semmi intő, beírás?
-        Semmi. Kitűnő tanuló. Most vett át egy kürtöt egy másik kerület polgármesterétől, mert ez a kis bitang képes még a zenében is jól teljesíteni. Borzasztó!
-        A feleség! Az csak csinált valamit! Nincs valami jó kis szaftos házasságtörés? Kompromittáló képek leánybúcsúról?
-        Semmi. Hűséges, három munkahelyen dolgozik, tanít és sajnos még a diákja körében is népszerű.
-        Ez borzasztó! De volt neki az a lakásügye…
-        Igen, igen. Azzal már telehánytuk a sajtót. Az bejön újra, csak ki ne kotyogjuk, hogy 300 másik lakást is vettünk ugyanilyen feltételekkel.
-        Tessék jobban kutakodni!
-        Minden e-mailjában, a facebookon vagy valamilyen gyerek rendezvényét taglalja, vagy gombfoci versenyeket szervez! Maximum azt tudjuk ráhúzni, hogy a múltkor kihagyott egy gólhelyzetet és ezért Józsefváros csapata nem lett első! Ez elég nagy hiba nem?
-        Nem. A gombfocit nem piszkálhatjuk. Egyetlen magyar sportunk. Ellenben ügyintéző volt a RÉV8 Zrt-nél!
-        Igen, sok családdal volt kapcsolatban. Azt mondják a volt ügyfelei, hogy minden helyzetben igyekezett a családoknak a legjobb megoldásokat kiharcolni. No meg egy egyszerű ügyintéző nem döntés hozó.
-        Nem baj, azt nem mindenki tudja! Kéne valami ütősebb!
-        Találtunk egy Szili Balázst, akinek valami kétes viszonya, vagy tulajdona volt egy Kft.-ben, ami tönkrement!
-        Ez az, ezt már szeretem!
-        Csak az a baj, hogy nem azonos a mi Szilinkkel!
-        Na és, nem kell azonosnak lenni, elég annak látszani! Különben is, biztos rokonok! Mindegy! Végül is megtalálták Afrikában az ősanya genomját! Minden ember egy ősanyától származik. Mehet a blog!

Szili Balázs

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr66759183

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása