A mi Józsefvárosunk

186. Darálunk és égünk

2014. július 12. - SziliBalazs

03.jpgAz elmúlt napokban – uborkaszezon ide, uborkaszezon oda – két hír is szólt kerületünkről. Az egyik, hogy a Vajdahunyad utcában egy teherautón semmisítettek meg szavazólapokat az önkormányzat közelében – ezt a hvg.hu írta tegnap. Aztán mára kiderült, hogy - az Index szerint – az önkormányzat pincéjében bedobozolt és ottfelejtett 2010-es (!) parlamenti választás szavazólapjait semmisítették meg.

(Nem is értem, hogy maradhatott ott, hisz nem is olyan régen, áprilisban maga a polgi hírharangozta be, hogy most aztán mekkora rendet raktak az önkormi pincéjében…)

kocsis-lomtalanit-01.jpg

(Fotó:Havran Zoltán)

Mindenesetre a jegyző belső vizsgálatot kezdeményezett – nem, nem az áprilisi takarítással kapcsolatban – hanem hogy négy éve hogyan maradhatott el a szavazólapok megsemmisítése, és – a hivatal állítása szerint – a történteket azonnal jelezte a Nemzeti Választási Irodának is. Az azonban biztos, hogy a NVI kora délután még nem tudott az esetről. Listár Dániel főosztályvezető az Index kérdésére csak annyit közölt, hogy tájékoztatást kérnek az illetékes választási irodától az üggyel kapcsolatban. Hmmm…

A másik hír, hogy ma hajnalban kigyulladt egy használaton kívül lévő épület a Bérkocsis utcában. Az első beszámolók még arról szóltak, hogy senki sem sérült meg a tűzben, később a tűzoltók holttestet találtak a leégett építményben. Az utca közeli házainak homlokzatáról a 6-7 méteres lángok hatására hullik a vakolat, a műanyag redőnyök meg megolvadtak – ezt már az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közölte. Tájékozta- tásuk szerint a környező épületekből 20 lakónak kellett elhagynia lakását a sűrű füst miatt, de ők már fokozatosan visszatérhettek a lakóhelyükre.

Hát, ennyit mára. Méghogy uborkaszezon!...

Szili Balázs

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr586503213

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ultimahora1 2014.07.12. 21:29:40

Nahát! A rossz szememmel először bizisten úgy láttam, hogy valami ügynök árulja kofferből a portékáját! De jobban megnézve mindjárt láttam, hogy ez csak a polgi lehet, és a cikket elolvasva megértettem e páratlanul ferde mosoly okát is. Mint olvasom, a páratlan szigoráról messze földön híres jegyző vizsgálatot indított a négy évvel ezelőtti szavazólapok elmaradt megsemmisítése miatt. Hát, nem szeretnék most a polgi helyében lenni!

vajdapeterutca 2014.07.13. 13:11:34

aha, Balázs, "uborkaszezon":

azigazijozsefvaros.blogspot.hu/2014/07/irnek-en-jot-is-de-ha-nem-engedik.html

kemény döntések után, hiányos előkészítéssel, összehangolatlan intézmények így működnek, amíg a döntéshozók nyaralnak

"uborkaszezon", egész évben

vajdapeterutca 2014.07.13. 13:58:28

@ultimahora1:

De az ugye megvan, hogy két különböző pincetakarításról van szó? A tavaszi, polgármesteri-képviselői segítséggel folyt takarítás során az 1952-es elsősegély-bőröndöt találták meg (a maga korában mívesen készült darab), most pedig (az újsághír szerint) a 2010-es szavazólapokat.

(Ebből is látszik, hogy a politikusokkal végzett takarítás korántsem mindent nem talál meg, ami pedig ott van és fontos.)

És bár a konkrét 2010-es szavazólap-ügyről természetesen semmi tudomásom, viszont arra jól emlékszem, hogy 2010 érdekes, zsúfolt év volt az önkormányzat környékén. A szervezetlen apparátus csúcsán ülő akkori jegyző, Xantus Judit, több zűrös ügyben érintett volt, melyekről akkor is lehetett már tudni, nyáron pedig menesztette is a polgármester. De akkor még senkinek nem volt érdeke, hogy a hozzá és bárki máshoz köthető problémákról nyíltan beszéljenek. Ekkoriban volt házkutatás a Rév8-nál, mert a jegyző valamiért úgy gondolta, hogy ha a rendőrség adatokat kér tőle, arra nem kell válaszolni. A jegyző fia pedig még javában vállalkozott a Vaskapu-cégben a kerület minden oldali politikusaival, mígnem a választások után kicserélődött a tulajdonosi szerkezet más politikusokra és hozzátartozókra.

A szocialistáknak történetesen, akik akkor is éppen megújultak, az volt a véleményük, hogy a korábbi szocialisták ügyeihez semmi közük, a hivatal ügyeire vonatkozó kérdésekre pedig nem válaszoltak.

A legüdítőbb jelenség Kocsis Máté volt, aki négy éve nyáron a testületi ülésen zavarosban halászó képviselőkről beszélt (akkor is Fidesz-többség mellett), akiknek az ideje ezután leáldozik. Rimán Edina pedig - először alpolgármesterként, aztán jegyzőként - az akkor ismertté vált minden vélemény szerint (ismétlem: minden vélemény szerint) üdítő határozottsággal és elszántsággal kezdett rendrakásba a hivatali szemétdombon.

A 2010 után történtekről, főleg a 2012-2013 óta tartó időszakról még kevés az információ. A főszereplők egy része összeveszett, ezzel egy időben, a korábbi véleményekkel ellentétben, büntető feljelentések születtek.

Tavaly óta a hivatal és a minden oldali képviselők újra összezártak. Tanácsadói szerződést kötöttek mindenkivel. A régi és újabb problémás ügyek tisztázásában a professzionális közéleti szereplők közül senki nem partner (ismétlem: a profik közül senki nem partner).

Vasipecsenye 2014.07.13. 15:01:01

Jó, jó, de az hogy lehet, hogy egészségügyi dobozt, karnist, limlomot rögtön megtalálnak ezek a derék fiúk, de címerdíszes, igencsak feltűnő szavazatlapos dobozokat meg nem? .)
süti beállítások módosítása