A mi Józsefvárosunk

183. Karpfenstein utca

2014. július 08. - Amijo

05.jpgCsak most a napokban fedeztem fel vajdapeterutca egyik június végi kommentjéhez (Csillagos házak 1.) mellékelt egy igencsak rendhagyó képet. Ezen a belinkelt történetben szereplő egyik helyszín, a Karácsony Sándor utcai csillagos ház látható, méghozzá úgy, hogy a kép egyszerre mutatja meg a múltat és a jelent. Pontosabban, a Budapest régen és most oldal mutatja meg nekünk. (Tessék végiglapozni, érdemes!)

Nagyon érdekes látni, hogy a ma megszokott utcáink, házaink milyenek voltak hetven, száz, vagy esetleg száznegyven évvel ezelőtt. Ez a józsefvárosi kép is onnan való, rajta az egykori, 1930-as évekbeli Karpfenstein utca.

karácsony_s_r1.jpg

Ekkoriban – mint a képen is látható – még villamos közlekedett a mai Karácsony Sándor utcában. Itt éppen a Magdolna utca sarkán láthatjuk – a már említett, 1910 körül épült 21. számú ház előtt – a 20-as villamost, amint a Teleki tér felé halad. (Ekkoriban az utca még macskaköves, a közlekedés meg balos volt, ez a járat az 1930-as években a Ferencvárosi pályaudvartól a Rókus kórházig közlekedett.)

Körmendi Gábor Attila

***

Erre a területre betelepülők szívesen építkeztek. A mai Karácsony Sándor utca északi része közel esett a munkahelyükhöz, a Kőbányai Szőlőhegyhez és a Belvároshoz is. 1748/52-ben megkezdődött letelepítéssel 1804-re már utca alakult ki. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa (FKT) irataiban előbb Karpfenstein Gasse, majd 1850-tól Karpfenstein utca néven sze- repel. Idézet az iratokból: "Az 1700-as évek elején a kecskeméti kaputól Kőbánya felé volt egy nagy kiterjedésű majorság, amely a Pacsirtamezőn a Kálvária felé nyúlt el. Ennek tulajdonosa Karpfenstein Ferenc lévén, a köznép száján az utca Karpfenstein utca lett és hosszú időn át ez a név maradt. Ezt a nevet az FKT 1874. február 19-én fenntartotta." A magyarosító láz hevében aztán az utca nevét lefordították és Ponty-kő lett belőle. Ez a szó- zagyvalék ma már csak mint anekdota él tovább.

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr36484693

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása