A mi Józsefvárosunk

156. Kamerád! Kamerák?

2014. május 20. - cbfm

05.jpgIgen, már megint a legendás kamerák. Mint arról már korábban többször is szó esett itt a blogon, a polgi – az akkor még csak képviselőjelölt – Vas Imrével karöltve szívhez szóló (kampány)levelet írt nekünk, VIII. kerületi lakosoknak a hamarosan felszerelésre kerülő arcfelismerő kamerákról. Melyek majd „…ha bűnözőt észlelnek, felismerik őket, ezért segítségükkel nagymértékben csökkennek a bűnözők túlélési esélyei.”

Emlékeztetőül: 250 millió forintból 70 arcfelismerő kamera telepítéséről volt szó, és április 30-ig lehetett javaslatot tenni arra, hol szeretnék az ottlakók megfigyeltetni magukat. Azt azonban a március 17-én keltezett levélben nem sikerült megemlíteni, hogy ezek majdani felszereléséhez és üzemeltetése jogilag – finoman szólva – nem tisztázott még. Ennek járt utána Kertész Z István (A VIII. kerületi önkormányzat szabályellenesen rakna ki arcfelismerő kamerákat?), érdeklődött a kerület sajtóreferensénél, de – egyáltalán nem meglepő módon – az ígérgetések ellenére két hét után sem kapott választ.

kamera2.jpg

Jelenleg a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény (Rtv.) és a hozzá kapcsolódó bűnügyi adatkezelési rendelkezések szerint ugyanis nem lehet ilyen kamerákat felszerelni és törvényesen működtetni.

 „… röviden összefoglalva, csak úgy általánosságban nem lehet személyek képmását betáplálni egy rendszerbe már előre, hogy hátha el fog követni valami bűnt. Ehhez egyedi törvényi felhatalmazás kell, minden esetben és utána, ha csak ténylegesen nem történt bűncselekmény vagy szabálysértés, záros határidőn belül törölni kell a felvételt. Eszerint a Józsefváros vezetésének elképzelése mögött jelenleg nincs törvényi felhatalmazás.”

A fent említett cikket mindenképp érdemes elolvasni, az ORFK és a TASZ álláspontját is megismerhetjük a témakörben. A legfőbb kérdés azonban az, hogy hajlandó-e a kétharmad záros határidőn belül módosítani a rendőrségi törvényt – úgy, hogy az Uniós szabályokkal is összhangban legyen – kommunikációs igazgatójuk kedvéért?

CBFM – Józsefváros, Magdolna negyed

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr316183667

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása