A mi Józsefvárosunk

148. Kommentelőnk írta 3.

2014. május 06. - Amijo

04.jpgMi meg jól feltettük a blogra, mert megérdemli és mert tetszik.
A szerző Bódis Lajos (remélhetőleg nem gond a névkiírás, de a kommentet is teljes névvel írta), aki az idei Budapest100 programmal kapcsolatban osztott meg velünk olyan észrevételeket és információkat, melyek szerintünk megérnek egy misét. Meg egy posztot. Nem is szaporítanánk tovább a szót, következzék a már említett két komment, egyben.

***

A Bp100 csak a 29/b-t érintette, ami ugyanakkor épült, de nincs felújítva. Ha jól értettem a bemutatót, a lakók összetétele is különbözik. Három házbelivel szép és érdekes riport- filmet készített a ház és a környék történetéről az egyik önkéntes, Kajos Rebeka Dóra egyetemista. A filmet mindkét napon bemutatták az udvaron, és hamarosan látható lesz a sorozat honlapján, a ház oldalán is.

bodis0.jpg

bodis2.jpg

A házról, a hétvégéről, a szombati filmbemutatóról készült teljes fotósorozat itt nézhető meg (fényképezte Fekete Hajnal).

bodis1.jpg

bodis4.jpg

Práter u. 29/b - fiatal fotósok kiállítása és filmvetítés a ház történetéről. Íme a hozzászólásban említett, most készült film: Budapest100 Práter utca 29/b - 100 éves szülinap. A ház oldala a Budapest100 honlapján: Práter utca 29/b.

bodis56.jpg

A szövegben szó van arról, hogy az 56-os harcokban a ház komolyan megsérült. Nos, van egy fantasztikus fotó, Lehel Jenő készítette akkor november 1-én, melyen ugyan a ház nem látszik, de pont a sarokról, a harcok egyik színhelyéről készült a másik irányban, a Körút felé (nagy méretben, és leírással)

Köszönjük. És cak csendben, halkan: ez a program azért szerintünk egy csöppet többet ér(ne), mint a bizottságiírnok által is megénekelt petúniabizottságis kampányizé...

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr916127412

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása