A mi Józsefvárosunk

131. Már csak 1 nap

2014. április 05. - Amijo

Tegnapi posztjában Molnár György felidézte Sándor György mára már szállóigévé vált szavait: "Egyenlő pályák, egyenlő esélyek! Én kerékpárral megyek.” Nem gondoltuk, hogy ezek a szavak mára ennyire aktuálisak lesznek... ."Akadályok letéve. Egyenlő pályák, egyenlő esélyek! Miért van három tornacipőd?”, mondta annak idején, majd így folytatta: "Megjuhászkodsz, betörsz, észre sem veszed.” Ugye nem?

paltibi.jpg

Rövidhír a fentiekhez: a Józsefvárosi Önkormányzat emberei elkezdték a választások előtt két nappal a plakáthelyeket elbontani. Minderről a jegyző a következőket mondta: a Bizottság döntött a területfoglalás idejéről, ez 5-ig szólt, és senkinek se volt ellene kifogása. Előszedtük az előterjesztést, amit különben sürgősséggel tárgyaltak: a kihelyezés ideje 2014 márc. 6-tól április 6-ig tart. Révész Márta felhívta Rimán Edinát, aki azt mondta, hogy ő most nem nézte meg az előterjesztést. Aha, így már érthető.

Egyenlő pályák, egyenlő esélyek…

***

P.s.: Gondolom nem nagy meglepetés, de azért mégis közöljük a Nagyérdeművel: mi is a KORMÁNYVÁLTÓ ERŐ jelöltjére szavazunk! (a Szerk.)

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr25950399

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vajdapeterutca 2014.04.06. 13:04:45

A rövidhírhez: Ez így gyenge, lényegében nem mond semmit. Még ha ebből az alkalomból - a kesztyűgyári történettel ellentétben - Révész Márta vette is a fáradságot és a bátorságot, hogy felemelje a telefont.

Pláne ha közben személyes anyagi függésbe hozták magukat azoktól, akiket a pártjuk képviseletében ellenőrizniük és kritizálniuk kellene annak érdekében, hogy segítsék az önkormányzat törvényes és hatékony működését.

Ha jól értem, a szocialisták "bekóstolták" a jegyzőt, a kesztyűgyári ügyvezetőt, a Fideszt, aztán vagy nem csináltak tovább semmit, vagy nem tartják szükségesnek tovább tájékoztatni, hogy mit csináltak.

Első látásra is tucatnyi kérdés merül fel mindkét történet kapcsán. Tétje van a vélelmezett szabálytalanságot elkövetők számára. Tétje lehet a választási eredmények befolyásolása szempontjából. De főleg tétje van Komássy Ákos és Révész Márta számára, mire lehet tőlük számítani, ha a szabályok megsértését tapasztalják.

bodis.lajos 2014.04.10. 09:35:51

Történt néhány fontos dolog az elmúlt napokban a helyi állam működésében, és a helyi társadalompolitikában, fejlesztéspolitikában, ami mintha kommentárra és kritikára szorulna.

Aktivitás és kritika helyett azonban Pál Tibor, Komássy Ákos, Révész Márta mintha téli álomba vonulna a fenti ügyekben. Részben már a választások előtt is, a "kimagaslóan jó eredménynek" (Komássy Ákos) nevezett választások óta pedig teljesen.

Mintha Camara-Bereczki Ferencen és a blog kiváló szerkesztőjén kívül, a helyi állam működése hidegen hagyná a szocialistákat, akiknek pedig a választók korábbi akaratából a helyi hatalom ellenőrzése jutott.

Kérdezhetik (többször kérdezték már), miért érdekel engem mindez, íme: A helyi állam ellenőrzőinek a működése része a helyi állam működésének. A kisebbségi döntéshozó szerepe hasonlít a lakosokéhoz, civilekéhez annyiban, hogy csak szóvá tehetik a problémákat és javasolhatnak megoldásokat, ha a civilekhez képest összehasonlíthatatlanul kedvezőbb körülmények között is, a döntéseket nem ők hozzák. Komássy Ákos, Jóvér Béláné, Révész Márta olyan témákban szereztek illetékességet, amelyeket fontosnak tartok, és érdekel, hogy ők mit gondolnak és mit csinálnak. Ráadásul tanácsadói megbízást kaptak, amelyet azok szavaztak meg, és azok vonhatnak vissza bármikor, akiket ellenőrizniük kell. Ez a szerepütközés pedig a helyi állam működésének egyik kulcsa lehet, szerintem történetesen a ciklus legfontosabb szervezeti fejleménye az önkormányzatnál. Ráadásul a választások kapcsán az elmúlt hetekben történtek különösen kritikussá teszik a szerepütközést helyi állam működésének ellenzéki (nem) ellenőrzése és az ellenzék tisztviselőinek személyes jövedelemszerzése között.

Úgyhogy várom, van-e mondanivalójuk, vagy pedig továbbra is a téli álom jeleit mutatják.
süti beállítások módosítása