A mi Józsefvárosunk

110. Illés utca 36.

2014. február 19. - LaMaa

02.jpgMég valamikor novemberben írtam az egyik Illés utcai házról, majd ezt követően Körmendi kolléga megírta az utca teljes történetét. Így aztán azt gondoltam, ha már Illés utca meg házak, sétáljunk egy hosszabbat a környéken. A már említett háztól a Korányi utca felé haladva, jobb oldalt a Tömő utcától végig a Füvészkert húzódik. Részletesen majd erről is lesz szó, de nem most.

Baloldalon – három lebontott, 1890 körül épült ház helyén – egy 322 lakásos lakópark terpeszkedik, ezt nem részletezném. Mellette egy szintén 1890 körül épült, kisméretű egyemeletes lakóház szerénykedik, és már el is érkeztünk mai sétánk céljához.

illes36-1.jpg

illes36-2.jpg

Merthogy a Füvészkerttel szemben – az Illés utca és a Dugonics utca sarkán – áll egy meglehetősen mozgalmas múlttal rendelkező, az 1900-as évek elején épült lakóház. Ez a címerrel díszített, valaha szebb napokat látott homlokzatú háromemeletes bérház – oromdíszén az „Illyés-udvar” felirattal – anno egy „különleges” intézménynek adott helyet.

illes36-3.jpg

Akkoriban még a közeli Lovardában az úri delnők páholyokból csodálták a porondon lovagló daliás kadétok és tisztek produkcióit. A tisztek a lovardából előbb a Ludociveum utca és az Illés utca sarkán lévő Jégverem vendéglő nagytermébe mentek át (erről később majd még lesz szó), ahol nagy kártyacsatákat vívtak hajnalig. Ezt követően a forróvérű ifjak – már akiknek maradt pénze – átugrottak ide, az ebben a sarokházban akkoriban működő bordélyházba, ahol "megpihentek” a lányok karjaiban… És ha már szóba került: a Lovarda épületében 1945 után az Alfa Mozi nyílt meg, mely 1993-ban kiégett. Azóta felújí- tották és a főépület egy részével a föld alatt összekötve a Magyar Természettudományi Múzeumnak adott otthont.

Hát, ennyit mára. Túránkat legközelebb innen folytatjuk Korányi Sándor utca felé.

LaMa

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr995822798

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása