A mi Józsefvárosunk

81. Apropó, Illés utca

2013. december 09. - Amijo

02.jpgPár poszttal korábban megismerhették az Illés utca 23-at, ismerkedjenek most meg magának az utcának a múltjával is.

Józsefváros utcanevei mindig is beszédesek voltak. Az utcanevekből régebben a környék nevezetességeire, fontos helyzetére is lehetett következtetni, és nincs ez máshogy napjainkban sem.

A Diószegi Sámuel utca régen Örömvölgy utcza volt, a Korányi Sándor utcát elődeink Ludoviceum utczának hívták, és a mai Illés utcát is átkeresztelték, igaz több mint 200 éve, mert azelőtt Birka út volt. A XVIII. században, 1712 körül a körúttól keletre, a mezőgazdaságé és az állattartásé volt a főszerep. A mai József körút – Népszínház utca – Nagyfuvaros utca – Koszorú utca – Szigony utca – Üllői út által határolt területen szántóföldek, az ezen kívül eső részeken pedig majorok álltak.

illes23-1.jpg

A Kulich Gyula (Kálvária tér) térről kiindulva az Örömvölgy (Diószegi Sámuel) utcán az Üllői útig, a Birka úton (Illés utca) a Ludovika térig, vagy a mai Dankó utcán a Mátyás térig, és a Kőbányai út (Baross utca) déli oldalán a Horváth Mihály térig is mindenütt gazdasági épületek, majorok szegélyezték az utakat. Kertek, szántók, de akár szőlők is voltak erre, alispánok, városbírók, vagy éppen kereskedők birtokában.

A legnagyobb és egyben legértékesebb majorok az Illés utcában és környékén terültek el, volt köztük városi (állami), egyházi és magánbirtok is. Előbbire a Kórház major (Ludovika tér), vagy a Festetics-major (Füvészkert), míg utóbbira a Mosel-major jó példa, összefoglalóan ezek voltak az alsómajorok.

illes_kut.jpg

Ez a területen gazdag volt ivóvízben, melyre nem is kell jobb bizonyíték annál, hogy a mai botanikus kertnél létesítették a bővizű, híres Illés (Éliás) kútját, de az itt gyenge nyomással felszínre törő víz ártézi víznek is tekinthető volt. Az állattartók is tudták ezt, így azok gazdaságukat is lehetőleg itt alakították ki. Az előzőek után már talán könnyebben érthető, hogy az Illés utcát, amelyen az állatokat a legelőkre (Orczy kert) terelték, akkoriban még Birka útnak hívták. A Mosel-major feljegyzéseiből kiderül, hogy 1752-ben 9 tehenet, és 332 birkát, majd 1786-ban 11 tehenet és 507 birkát tartottak.

A Birka út elnevezés végét az jelenthette, hogy az állattartás fejlődésével a beáramló munkaerő, a polgárok földjét megművelő napszámosok, az állataikat gondozó juhászok, csordások, vagy cselédek nagy száma miatt, a földek között házhelyeket jelöltek ki, majd szép lassan megindult a betelepülés.

1736-ban 200 fő Józsefvárosi kenyérkeresőről van feljegyzés, amiből 7-800 főre becsülhetjük a teljes lakosságot. Ez a szám 1777-re 3.150 főre, majd 1806-ban már 6.960 főre növekedett, ami igazolja, hogy a mezőgazdasági területek átalakultak házhelyekké, így a Birka út is új nevet kaphatott, mely az Illés utca lett.

Körmendi Gábor Attila

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr315683314

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása