A mi Józsefvárosunk

67. Épül a piac

2013. november 04. - cbfm

05.jpgNap, mint nap elmegyek mind az ideiglenes, mind az épülő új Teleki téri piac mellett. A sokáig parlagon álló területen az építkezés nyár elején kezdődött el, melynek miértjeiről korábbi bejegyzésekben már hírt adtunk (linkek a korábbi e témában írt bejegyzésekhez).

Az első kapavágás óta viszonylag sok idő telt s az építkezés is rendben halad, melynek hozadékát jól látjuk. Mivel az ember normál esetben csak kívülről látja az építkezéseket, úgy gondoltam, hogy a már megszokott látvány mellett jó lenne látni belülről is Középső-Józsefváros lakosságának tradicionális és meghatározó jelentőségű élelmiszer beszerzési központját a jelenlegi állapotában.

Jelentem bejutottam. Bejártam az irodaépületet és a csarnokot is. Íme a képek:

teleki2013okt1.jpg

teleki2013okt2.jpg

teleki2013okt4.jpg

Mindig is meghatározó és fontos hely volt az életemben a Piac. Nemcsak a puszta vásárlás, de az emberi kapcsolatok miatt is s főleg, mert a piacon volt az első „munkahelyem”. Zöldséges segéd voltam. Azóta sok idő telt el. A régi árusok közül sokan már nem jöttek át az ideiglenes piacra, páran meg is haltak. Remélem, ha az új piac elkészül, és az árusok beköltöznek sok lesz közülük a régi, már megszokott és kedvelt arc és nem utolsó sorban, marad az az árszínvonal, ami a kisember számára is megfizethető, mert mint az mindnyájan tudjuk, Józsefvárosban ők a többség.

teleki2013okt3.jpg

teleki2013okt5.jpg

***

Miskolci cég építi a Teleki téri piacot

Budapest, 2013. április 12., péntek (MTI) – Nettó 423,9 millió forintért, az összességében legelőnyösebb ajánlattevő, a miskolci székhelyű FK-Raszter Zrt. építi fel a főváros VIII. kerületében lévő Teleki téri piacot – az eredmény a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg. A Józsefvárosi Önkormányzat nyílt közbeszerzési felhívására hat ajánlat érkezett. A becsült ellenérték nettó 435 millió forint volt. Az értékelésnél az ár 70 súlyszámmal szerepelt, a vállalt kötbér súlya 20, a jótállási időé 10 volt. A nyertes ajánlat egyúttal a legolcsóbb is volt, a legdrágább ajánlatban 489,9 millió forint szerepelt.

CBFM- Józsefváros, Magdolna negyed

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr405614008

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása