A mi Józsefvárosunk

46. Máté Golgotája

2013. augusztus 28. - LaMaa

03.jpgAddig is, amíg a „hivatalos” posztírók nyári szabadságon vannak, esetleg illegalitásban, vagy ki tudja hol, gondoltam, írok egyet a nemrégiben „megkettőskeresztelt” Golgota térről. Ha már a közelében lakom, megnéztem, hogy mi körül volt ekkora felhajtás a múlt héten, keresztállítás ürügyén. Előre bocsátanám, hogy jelenleg sem vagyok „valaki”, és nem is akarok semmi sem lenni, épp csak itt lakom.

Igen, Józsefvárosban. Naszóval, irány a Golgota tér! Első meglepetés a füvesített (?) elválasztósávnál ér, mint a Jancsi és Juliskában, valakik bazi nagy köveket potyogtattak el, azzal jelölve az utat. Egy darabig. Aztán elfogyott a kő és jött a zöld. Egy darabig…

DSCN1094.JPG

DSCN1082.JPG

DSCN1079.JPG

Bent a téren, illetve annak Delej utcai sarkánál a MÁV-kolónia előtt a kereszt fogad. Szép nagy. A hozzá vezető út is szépen felszórva fehér murvával, mellette sövénysor, kissé szárazan. A tér többi része meg olyan, mint volt. Elhanyagolt játszótér, kutyafuttató, kiégett fű és szemét.

DSCN1074.JPG

DSCN1071.JPG

DSCN1087.JPG

A hírek szerint az avatáson fellépett Tőkéczki László történész („a kettős keresztben az a jó, hogy az emberek magukénak érzik anélkül, hogy tudnák azt a történelmi begyökerezettséget, ami miatt sajátjuknak érzékelhetik”), Nemcsák Károly verset mondott, Tolcsvay Béla meg énekelt. Aztán Varga Miklós plébános megszentelte, Kocsis Máté megkoszorúzta a legújabb kerületi ékességet.

DSCN1091.JPG

És innentől ugye minden rendben van, mindennel meg vagyunk elégedve, már semmi sem hiányozhat nekünk, hisz' van kettőskeresztünk.

LaMa - Józsefváros

***

Nem hagyhatjuk szó nélkül, milyen előrelátásról tanúskodik, hogy Kocsis Máté a MIÉP-ből kilépve nem a Jobbikot, hanem a Fideszt választotta. Ha ugyanis az előbbi történik, legfeljebb karácsony előtt, tagtársaival állítgathatott volna illegális kettős kereszteket válaszul a hanuka gyertyákra, így viszont a kisujját sem kellett mozdítania, hogy egy sokkal látványosabb show-műsorral jelentkezzen kettőskereszt-tárgyban, és még meg is tapsolják. (Magyar Narancs)

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr515482686

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása