A mi Józsefvárosunk

39. Sötét szoba sarkában 2.

2013. július 16. - SziliBalazs

03.jpgSötét szoba sarkában, klaviatúra mögé bújva
Csak semmi közügy

A Józsefváros újság elméletileg megjelenési felületet biztosít a pártok számára. Az MSZP legutóbbi cikkének megjelentetése helyett főszerkesztő Úr levelet írt, két kéréssel.

„Ha bármilyen témában közlendőjük, véleményük van, kérem jelezzék nekünk és küldjék el a nyilatkozatukat, cikküket.”
„A kérésem az lenne önök felé, hogy a testületi ülésekről történő tudósítás joga maradjon meg a Józsefváros újságnál. A kerületet érintő közérdekű dolgokról szintén újságíróink írják a cikkeket, szeretném, ha ez a jövőben is így maradna.”

kocsism1.jpg

Végül is igaza van Főszerkesztő Úrnak, hogy nem közölte le az írást, hiszen csak azt kéri, küldjük el, azt nem ígéri, hogy le is közli. A második kérés alapján, testületi ülésről és közérdekű témáról nem írhatunk. Tehát Főszerkesztő Úr cenzúráz. Az ezt tisztázó levélre kapott válaszból kiderül, ez nem cenzúra, hanem újságszerkesztés.

Főszerkesztő Úr pontosít:
„… a pártoknak, így az MSZP-nek is, biztosítunk megjelenési felületet az újságban, de kérem Önt, hogy a testületi ülésekről történő beszámolás jogát ne vitassa el szerkesztőségünktől”

„Nem szeretném korlátozni pártjukat a témaválasztásban, azonban szeretnék megfelelni az alapító okiratunkban is meghatározott feltételnek, vagyis a Józsefváros újság „a VIII. kerületi lakosságot leginkább érintő helyi és közügyekben rendszeres tájékoztatást nyújt, beszámol a testület legfontosabb döntéseiről”.

Szerintem mégis csak cenzúra! Nem jelenhet meg semmi közügy, arról ők írnak, és nem kenyerük az övéktől eltérő nézőpont számára lehetőséget biztosítani a megjelenésre. Ez a „nem szeretnénk korlátozni a témaválasztást, de közügyről nem írhatnak” mondat kísértetiesen emlékeztet az utcazenészek petíciójára adott válaszra, amely szerint az Önkormányzat nem tiltja az utcazenét, csak nem ad kitelepülési engedélyt.

Hát jó, ha közügy nem lehet, írok magánügyről.

kocsism2.jpg

A hétvégén isteni bablevest főztünk a feleségemmel. Ebéd közben elmeséltem a témaválasztási gondomat. Lányom szeme azonnal felcsillant!
- Írj a Monster Highes Barbykról, a világító csontváz Barby nagyon menő!

Pont ez a menő dolog a baj! Már kisiskolás korban elszigetelődnek a menőktől, a szegény gyerekek, akik szülei nem tudják megvásárolni a drága babákat, és a téma innentől közügy, vagyis nem jelenhet meg a Józsefvárosban. Ekkor mentő ötletem támadt! Jutka néni most ment nyugdíjba. Biztos van a nyugdíjasklubból, valami izgi receptcserés sztorija, amivel felvillanyozhatom az olvasókat!

- Jutka néni nem is szeret főzni!
Ábrándít ki a feleségem. Akkor miről írjak? Még az időjárás is közügy! Lányom arca ismét vidámmá válik:

- Megvan! Küldjél be keresztrejtvényt! Bandi bácsi mondta, hogy ha nem lenne a Józsefvárosban keresztrejtvény, nem is lenne érdemes felhozni a levélszekrényből!

Jó, legyen keresztrejtvény, csak vigyáznom kell, hogy a megfejtés nehogy közügy legyen!

Szili Balázs - Józsefváros, Magdolna negyed

***

A cím titka: Kocsis Máté a június testületi ülésen nemtetszésének adott hangot Szili Balázs szoci-fórumos - és az itteni blogos - bejegyzéseivel kapcsolatban. Miszerint: ő „nem szereti az olyan embereket, akik sötét szoba sarkában, klaviatúra mögé bújva, mindenféléket írogatnak..."

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr285406713

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása