Olvashattunk már két írást a Magdolna-negyed program 3. 1,3 milliárd forintos közbeszerzésének előéletéről, most Molnár György és Szili Balázs után az ügy startpisztolyának eldördüléséről írok. A mai napon (május 13.) a Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság elfogadta a határozatot, amely alapján elindul a közbeszerzés, illetve elfogadta annak ajánlattételi felhívását és dokumentációit.

Az ülésen nagyobb meglepetés nem történt, a többségben levő kormánypárti tagok az Ész-Ker Kft. által összeállított szakvélemény és a Bírálóbizottság javaslata alapján az egy ajánlattevős keretmegállapodás mellett döntött, az ellenzéki tagok nem szavazata mellett. A döntés bár kétségtelenül fontos, annak kimenetele nem volt kérdéses véleményem szerint, ezért inkább a vita néhány elemét emelném ki.

Szili Balázs képviselő első hozzászólóként az ügy előzményeiről szólt, illetve elmondta azon aggályokat, amelyek Molnár Gyuriban is megfogalmazódtak – emlékeztetve a Dankó utca 40. szám alatti ház felújítására, ahol pontosan az történt, amitől félünk, hogy a nyertes cég először pocsék munkát végzett, majd miután világossá vált, hogy az ajánlott összegből nem képes elvégezni a munkákat új közbeszerzést kellett lefolytatni. Mindezek miatt tett egy módosító javaslatot is, miszerint a Bizottság a több ajánlattevős megoldás mellett döntsön. Ezt, nem meglepő módon a Fideszes többség leszavazta.

A válaszban az aljegyző asszony biztosított mindenkit, hogy nem akartak trükközni és félrevezetni a Bírálóbizottságot, azt is elismerte, hogy az ominózus márciusi határozatban nincs döntés a keret-megállapodás típusáról. Ha mást nem, legalább azt elismerték, hogy tévedtek, hibáztak. Sajnos ott tartunk, hogy ez már fejlődés, ám előre eltervezett döntésüket ilyen „apróság” nem zavarhatta meg.

A szakmai kérdésekben illetékes Alföldi György szerint mély szakmai elemzés folyt, emiatt, valamint az időkorlátot – mint legfontosabb tényezőt – figyelembe véve tették a javaslatukat. Több ajánlattevő esetén sem kerülhető ki, hogy egymásnak halmozottan aláígérjenek, a szerződéskötés mindig kockázattal jár, ezeket próbálják minimalizálni szakmai és pénzügyi alkalmassági feltételekkel, de nem semlegesíthetőek. Bár jómagam a szakterülethez nem értek, véleményem az, hogy több, kisebb volumenű beruházás esetén jobban fölmérhetők az esetleges kockázatok, többletköltségek, reálisabban kalkulálható az elvégzendő munka ára.

A másik hozzászóló Jakabfy Tamás is a több ajánlattevős megoldás mellett érvelt, az lehetőséget teremtene, hogy kisebb cégek is jelentkezzenek, ami növelné a versenyt, ami a jobb árak kialakulását eredményezi. Alföldi György elmondta, hogy ez azért nem szerepelt szakmai anyagukban, mert bárki nyeri a közbeszerzést (legyen szó bármelyik fajta megállapodásról) annak képesnek kell lenni az egész projekt megvalósítására.

A válasz igen érdekes, ha felidézzük a közbeszerzési törvény 109. § (7) bekezdését: „A keret-megállapodás több különböző közbeszerzési tárgyra is vonatkozhat. A keret-megállapodás megkötésére irányuló eljárásban különös figyelmet kell fordítani a részajánlattétel lehetőségének biztosítására a mikro-, kis- és középvállalkozások részvételének elősegítése érdekében.” Ezek szerint jelen esetben nem volt cél, hogy ezeknek a vállalkozásoknak lehetőséget biztosítsanak.

Nem jelenthető ki, hogy a Bizottság rossz döntést hozott, bár a körülmények és a szakmai érvek ismeretében szkeptikus vagyok. Mindezek ellenére remélem, hogy a projekt viszonylag problémamentesen fog zajlani, és kiderül, hogy a kétségeim alaptalanok voltak. Most az egyszer örülnék, ha tévedek.

Komássy Ákos