A mi Józsefvárosunk

22. Sportudvarok

2013. május 13. - ReveszM

06.jpgA Magdolna Negyed Program II. projekt részeként „sportudvarokat” alakítottak ki két üres telken, a Homok u. 7, és a Dankó u. 18. sz. alatt. A Homok utcai udvart már tavaly használták a napközis tábor ideje alatt a gyerekek. A Dankó utcai telek jelen állapotában alig használható bármire is. A legnagyobb tél idején itt üzemelt a Lélek pont, hajléktalanok az itt felállított sátrakban tölthették az éjszakát.

Az Önkormányzat úgy döntött, hogy a Kesztyűgyár kezelésébe adja a sportudvarokat, amikor is az átadási jegyzőkönyvben a két „objektum” úgy jelent meg, mint 25 – 25 milliós ingatlanvagyonnal bíró létesítmény. Az udvarokról azonban sok minden elmondható, - például az, hogy szinte használhatatlanok, mert balesetveszélyesek, hiszen mindkettő betonborítású, - de az nem, hogy ingatlanvagyon, hiszen rajtuk semmiféle ingatlan nincs. Kiderült, hogy a telkeken korábban volt romos épületek eltakarítása került potom 50 millióba…

kesztyugyar1.jpg

A Kesztyűgyár Tanácsadó testületi ülésén felvetődött, miként lehetne ezeket a sportudvarokat jobban kihasználni, nyitottabbá tenni, lehetővé tenni, hogy a környékben lakók este, vagy hét végén használhassák, hiszen az eddig jelzett használhatatlanságán túl, például a Dankó utcai telken labdajátékot se lehet játszani, mert kerítés híján a labda veszélyezteti a szomszéd ház ablakait.
 
Az MNP II. előírja, hogy a pályázati támogatásból kialakított sportudvarokat 2017 júniusáig a pályázatban vállaltaknak megfelelően kell hasznosítani. Most tehát a képviselő-testület úgy döntött, hogy a Homok utcai udvart gumiborítással kell biztonságossá tenni, a Dankó utcai pedig műfű borítást kap, és magas kerítést.

A Kesztyűgyár tervei szerint a felújított udvarokat a nyári napközis tábor idején már használni tudják a gyerekek. Legyünk optimisták, hogy ez meg is valósul. Már csak egy apró „szépséghiba”: a sportudvarok használhatóvá tétele további 13,5 millióba kerül, legalábbis ennyit szavazott meg rá az Önkormányzat.

Ha tudja az ember, – márpedig tudni lehet – hogy ezeken a telkeken annak idején, a bontás előtt csupán romos épületek voltak, a használhatóvá tétel pedig egy gumi-, illetve műfű borítást, meg egy kerítést jelent akaratlanul is eszébe jut a középkorú embernek a Márkus Lászlói kérdés: mi kerül(t) ezen 63 és fél millióba???

Révész Márta
Józsefváros, Corvin negyed

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr35298636

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

08.szabogabor 2013.05.13. 17:43:45

És ugyebár a T. Révész Képviselőasszonynak, úgyis mint Frakcióvezetőnek minden lehetősége meglett volna arra, hogy ne utólag egy blogban keseregjen, hanem vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezze, országos sajtóhoz forduljon, nyomást gyakoroljon a Fideszre, vagytán épp följelentést tegyen. Ám egyiket sem tette, tán épp azért, mert a Fideszes többség kegyéből Komássy helyielnök-Képviselővel együtt épp az ominózus Kesztyűgyár bérellenzékiek kifizetőhelyeként működő Tanácsadó Testületében vesznek föl havi 200 ezer forintokat...

bodis.lajos 2013.05.13. 19:43:58

Közvécé és pavilon létesítésére, a környező házak védelme érdekében fasor telepítésére, megerősített közterületi szociális munkára kért és kapott pénzt az önkormányzat az Európai Uniótól.

Legalábbis a lakosságnak adott írásos tájékoztatás szerint. Kerestem a projekt zárójelentését, melyet a képviselő-testületnek is meg kellett tárgyalnia, nem találtam. Megkérdeztem az önkormányzattól és egyenként a Kesztyűgyár Tanácsadó Testület minden tagjától, egyedül Révész Mártától kaptam dodonai választ. A fenntartásért felelős intézményvezető azt válaszolta, hogy mivel hivatalos beadványt neki nem címeztem, ezért nem válaszol.

Az önkormányzatnak a program felügyeletével megbízott - ezért külön díjazásban is részesülő - tisztviselője dr. Révész Márta volt. Erre vonatkozó dodonai reakciójának lényege, hogy nem egyedül felügyelte a programot, amit nem mondtam.

A közösségi sportudvarok fenntartására nemrég megszavazott költségvetésben nincs szó a közterületi szociális munkáról. Ehhez valóban hozzájárulhat a közösség, ahogyan az önkormányzat koncepciójában is szerepel, de nem nélkülözheti a szakszerű segítséget. A testületi ülésen a képviselők ezzel kapcsolatban kérdést vagy véleményt nem fogalmaztak meg.

A FiDo sport- és szociális létesítmény tervezője egy vele készült interjúban elmondta, hogy az önkormányzatnál úgy tájékoztatták, hogy a negyedben nincs a szabadtéri sportolásra alkalmas létesítmény. Azért kérnek rá pénzt az Európai Uniótól. Most újra, mert pár évvel korábban is kértek, a fejlesztő cég vezetője ugyanaz az Alföldi György volt, a fejlesztés egyik kulcsembere pedig továbbra is Révész Márta. A tervező szavai némi bizonytalanságot árultak el arra nézve, hogy az önkormányzat a projektidőszak után is fenntartja-e majd a létesítményt.

A fejlesztés nyomon követésével megbízott, önkormányzati képviselőkből álló Kesztyűgyár Tanácsadó Testület az ülései jegyzőkönyveit - az elnök ígérete ellenére - közel egy éve nem hozz nyilvánosságra.

A független tagokat is tartalmazó Helyi Támogató Csoportot - a támogatás feltételeként tett vállalást megsértve - tudtommal az alakuló ülés óta nem hívták egybe. Ezt az intézményes szférából senki nem kifogásolta, csak civilek.

A korábbi fejlesztések tanulságainak nyilvános megvitatását a politikai szereplők egyike sem vállalta sosem. Az új fejlesztés részvételi elemei gyakorlatilag nem léteznek. Egy részletesen kidolgoztt kommunikációs protokoll - ami a korábbiakhoz képest egyébként jelentős előrelépés - van hivatva helyettesíteni a lakossági bevonást és a politikusi felelősségvállalást.
süti beállítások módosítása