A mi Józsefvárosunk

10. Testületi figyelem-fegyelem

2013. április 04. - cbfm

06.jpg2010 októbere óta járok a Képviselő-testületi ülésekre, mondhatni, hogy több mint 2/3-án ott voltam. A legutóbbi ilyen eseményen határoztam el, hogy leírom, hogy mennyire kevés a figyelem és a fegyelem a képviselők körében. A fegyelmezetlenség  persze nem azt jelenti, hogy különböző tárgyakat hajigálnak egymáshoz, hanem a képviselői hozzászólások alatti folyamatos beszélgetésben, az összeröhögcsélésekben, lelkes, ámde folyamatos rágózásban és az okos telefonok állandó birizgálásában nyilvánul meg. Ennek megfelelően gyakran nem is tudják, miről van szó, ezért aztán kérdezgetik  a „padtársukat” (by Balogh István), aki vagy tudja miről van szó, vagy nem.

Emlegethetném a divatos szókapcsolást, a frakciófegyelmet, csakhogy a  helyi Fidesz a 2010. októberi választásokat követően úgy módosította az önkormányzat SZMSZ-ét, hogy nem alakíthatók frakciók (ez példa nélküli az országban), így csupán képviselő-csoportok vannak. Tették mindezt azért, hogy megspórolják a frakció-költségvetéseket, de lehet, hogy ez ártott meg a kulturált viselkedési normáknak is.

A Fidesz képviselő-csoportja érdekes társaság, ők azok, akik mindenről dönthetnek. Mindenkinek megvan a szerepe benne, ami túlnyomórészt a hallgatás és „megfelelő” irányba való szavazás. Olyan is van közöttük, aki még testületi-ülésen nem szólalt fel, legalább is mikor én ott voltam, biztosan nem. A megszólalásaik szinte csak reakciók az ellenzék hozzászólásaira, felvetéseire. Indíttatásuk jórészt a „na, majd én jól megmondom”, ami nem valami újító gondolat kifejtése, hanem az ellenzéki javaslatok lekicsinylését jelenti.

20120920_testuleti6.jpg

Kocsis, ha nincs valami olyan országos ügy, amiben záros határidőn belül produkálnia kell magát (akár a testületi-ülés vezetése helyett is),  illetve, ha nincs őt nagyon zavaró személy a teremben, sajátos módon, a hivatalosság hangulatát megtörve viccelődni szokott, a poénok legnagyobb rajongói a polgármesteri kabinetben dolgozó hölgyek, de amúgy is hivatalból általános derültséget okoz. Ezek általában spontán szóvirágok, Kaiser József (fideszes) képviselő leteremtése,  „emeszpézés” és az LMP-s képviselő ugratása.  Az „emeszpézés” rendszeresen Kaiser József, Vörös Tamás és dr. Ferencz Orsolya képviselők reszortja, különösképp, ha az MSZP-s képviselők Tormay Cecilt merészelik bántani, de ritkán az ifjú titán Szilágyi Demeter is odamond valami - megítélése szerint - frappánsat. Olyan is elhangzott már, a szoci képviselőknek címezve, hogy „Önök az elmúlt 60 évben…” (itt hangosan felnevettem, melyre szúrós tekintetekkel válaszoltak).

20120920_testuleti8.jpg

A személyeskedés folyamatos. Mikor ezt tisztelettudóan, de határozottan szóvá tettem az egyik fideszes titánnak, válaszként azt kaptam, hogy kicsi az ingerküszöböm és hogy ez a politika! Szerintem ez hatalmas tévedés, bár mit várjon az ember attól a képviselőtől, aki az általa is jegyzett előterjesztés tartalmát sem ismeri, de vitába kezd arról. Érvel a „semmiről”, majd amikor a vita lezárásának reményében az aljegyző odamegy hozzá és megmutatja neki, hogy az ellenzéki képviselő miről is beszél és hogy ellenzéki képviselőnek van igaza, amit ráadásul a teremben ülők mintegy 90 %-a is már percek óta tud, csak ő nem, a reagálása az, hogy szerinte ez a politika és amúgy sem olvasta el az előterjesztést!

20120920_testuleti4.jpg

A helyi turul fiókával (jobbikos képviselővel) való folyamatos összekacsintás és haverkodás szinte általános. Az ülőhelye is sugall valamit, hiszen az 5 ellenzéki képviselő közül ő ül legközelebb a polgármesterhez, mint alig-ellenzéki.  Megnyilvánulásaiból nem csak az következtethető ki, hogy fajgyűlölő – a Holokausztról való megemlékezés miatti egy perces néma gyászról fejcsóválás közepette kiment, mert ő nem…; alkalom adtán burkolt és folyamatos cigányozás; mellékesen úgy néz rám, mint a véres rongyra, ami engem nem zavar, sőt büszkévé tesz, – hanem az is, hogy megrögzött „szűklátókörű”. Nem egyszer előfordult, hogy a saját hozzászólásán nevetett jókat, mert hát el van a gyerek, ha játszik.

A további bejegyzéseimben folytatom majd a  Képviselő-testület mindennapjainak bemutatását, az az érzésem, hogy lesz még bőven miről írnom, ha így haladunk… ráadásul minta is van bőven a „Nagy Házban”…

CBFM - Józsefváros, Magdolna negyed

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr705194706

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása